2012 nyarára készül el a nemzeti fenntarthatósági stratégia
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács március 1-jei ülésén elfogadásra került a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia elkészítésének ütemterve. A Tanács várhatóan a 2012 tavaszi ülésszakon terjeszti majd javaslatát az Országgyűlés elé.
Fenntartható fejlődési stratégia először 2007-ben készült a Kormány gondozásában. Ezzel egyidőben merült fel a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrehozásának gondolata is. Az Országgyűlés 2009-ben döntött arról, hogy a stratégiát az NFFT keretében kell megújítani. A Tanács az új stratégia kialakításának ütemezését lényegében három szakaszra osztotta: 2011 első félévében a stratégia megalapozásának munkái fognak folyni: háttértanulmányok, elemzések készülnek különböző tudományos műhelyekben, létrejön egy tárcaközi munkacsoport a fenntarthatóság különböző területeiért kormányzati felelősséget viselő minisztériumok, államtitkárságok képviselőiből. Folytatódni fog a már 2010-ben megkezdődött társadalmi párbeszéd is. 2011 szeptember végére elkészül a helyzetelemzés és a stratégia irányai. 2011 második félévében ezek társadalmi vitája eredményeire is figyelemmel a stratégia szövegtervezete is elkészül. 2012 elején már a teljes anyag tervezetének társadalmi vitájára fog sor kerülni, s elkészül annak stratégiai környezeti vizsgálata is. A megvitatott stratégia a 2012 tavaszi ülésszakon kerül az Országgyűlés elé.
A fenntartható fejlődési stratégia a nemzet hosszútávú keretterve a jó élet társadalmi, gazdasági és környezeti előfeltételeinek biztosítására, a mindenkori, széles (nem csak anyagi) értelemben vett jólét biztosításához nélkülözhetetlen erőforrások mennyiségi és minőségi megújítására, karbantartására, megőrzésére és gyarapítására. A fenntarthatósági stratégia ahhoz ad zsinórmértéket, hogy az aktuális rövidtávú problémáink megoldása közben se feledkezzünk meg a jövő generációk szempontjairól, s hogy a ma gyarapodása oltárán ne áldozzuk fel a holnap és a holnapután erőforrásait.