A fenntartható fejlődésről is tárgyalt Katona Béla

Svájcban folytatott tárgyalásokat Katona Béla, az Országgyűlés elnöke; a kétnapos látogatás során találkozott és tárgyalt a Nemzeti Tanács és az Államtanács elnökével, illetve a külügyminiszterrel is – közölte az Országgyűlés sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a berni látogatás célja a két ország eddig is élénk parlamenti kapcsolatainak további elmélyítése és az együttműködés új irányainak kijelölése volt. Katona Béla partnereivel véleményt cserélt a fenntartható fejlődés problémáiról, a parlamentek ebben vállalható szerepéről. Érintették a multikulturalizmust, az egyes közösségeken belüli nyelvi sokszínűséget, mint megőrzendő értéket, és megvitatták azokat a lehetőségeket, melyek az európai közös intézmények rendelkezésére állnak a közös értékek védelmében – olvasható a közleményben.

A világgazdasági válság kapcsán szóba került a nemzetközi pénzügyi rendszer működése, a biztonság fokozása, az ellenőrzés szigorítása, az állam és a bankrendszer kapcsolatának újragondolása – tették hozzá. Katona Béla tájékoztatta partnereit hazánk 2011-es EU-elnökségi felkészüléséről és terveiről, a nyugat-balkáni országok uniós jövőjével kapcsolatos, prioritást tükröző magyar álláspontról, illetve a lisszaboni szerződés életbe lépését követő feladatokról – írták a közleményben.

forrás: mno.hu/MTI
Cím: Országgyűlés Irodaháza 1358 Budapest Széchenyi rakpart 19.
Tel.: +36 1 441-6178, Fax: +36 1 441-6179, e-mail: nfft[kukac]parlament[pont]hu