Barroso még meggondolhatja magát

Az elmúlt hetekben vita kerekedett José Manuel Barroso és az európai civil szervezetek között arról, hogy a versenyképességet, vagy az együttműködést kell-e az európai fejlődés középpontjába állítani. Az EurActiv.hu a brüsszeli eszmecsere eredményeiről és a Bizottság régi-új elnökének neoliberális elképzeléseiről kérdezte Schmuck Erzsébetet, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának (NFFT) titkárát, aki bízik abban, hogy Barroso a civilek hatására változtatni fog álláspontján.
Az NFFT a héten (október 10.) maga mögött hagyja első munkaévét. Az Országgyűlés kezdeményezésére tavaly létrehozott tanács egyedülálló Európában, mivel tagjai között a parlamenti pártok, a Kormány, az önkormányzati szövetségek, a tudományos élet, a gazdasági és civil érdekképviseletek, a szakszervezetek és az egyházak egyaránt megtalálhatók. Az NFFT munkájának eddigi eredményeként megszületett a „Jövőkereső” című jelentés, amely Magyarország fenntarthatósági állapotát hivatott tükrözni.

- Az NFFT nemrég bemutatott jelentése azt hangsúlyozza, hogy a versenyképességet a fejlődés középpontjába helyező felfogása a fenntarthatóság szempontjából meghaladott. Nemrég a civil szervezetek számára rendezett brüsszeli konferencián az NFFT-nek is lehetősége volt, hogy ezt az üzenetet José Manuel Barrosohoz eljuttassa. Úgy érzi, sikerült az Európai Bizottság elnökét akár csak részben is meggyőzni arról, hogy a versenyképesség prioritási helyén módosítani kell?

- Sajnos a nézetkülönbség továbbra is fennmaradt. Barroso elnök úr úgy véli, hogy a versenyképesség arra inspirálja a gazdálkodó szervezeteket, hogy minél jobban teljesítsenek, viszont mi azt gondoljuk, a versenyképesség mellett más indikátorokat is figyelembe kell venni.

A francia elnök, Nicolas Sarkozy kezdeményezésére létrejött, röviden csak Stiglitz-bizottságnak nevezett „Bizottság a Gazdasági Teljesítmény és Társadalmi Fejlődés Mérésére” 2008-ban javasolta, hogy az államok fejlettségének megállapításakor a GDP mellé több mérőszámot is beépítsenek, hogy láthatóvá váljanak az emberek jólétének, társadalmi pozíciójának változásai, illetve érezhető legyen a szociális kohézió gyengülése is.

E mutatók felhasználásával érezhetővé válik majd, hogy a versenyképesség mellett az együttműködés ugyanolyan fontos szerepet játszik a fejlettség szempontjából. A probléma nem az, hogy a gazdasági versenyképességet figyelembe vesszük, hanem az, hogy egyedül ennek az egy mutatónak a dominanciájára építünk.

Hogy ezek az érvek nem feltétlenül találnak süket fülekre jól érezhető volt abból, hogy Barroso elnök úr ezen a konferencián nem csak a gazdasági és az ökológiai válságról beszélt, hanem egy újfajta értékválságról is. Ez azt jelenti, hogy a Bizottság is felismerte: ezek a krízisjelenségek egymásra rakódnak, és a jó válaszokért egészen az alapokig le kell ásnunk.

- A civil szervezetek számára rendezett konferenciáról beszélünk. Mi volt az NFFT szerepe itt?

Mivel az NFFT egyedülálló kezdeményezés Európában, meghívottként vehettünk részt ezen az eseményen. A meghívásnak örömmel tettünk eleget, mivel számunkra nagyon fontos látni, hogy a civilek és a közszféra együtt milyen kiutakat tart lehetségesnek a válság tekintetében, nemzetközi szinten.

A konferenciát a legnagyobb európai civil koalíció, a Spring Alliance szervezte, így a szeptemberi esemény különösen jó alkalomnak mutatkozott az összeurópai konzultációra. Az Európai Szociális Platform, az Európai Környezetvédelmi Iroda, a Szakszervezetek Európai Szövetsége és a Concord szövetség által létrehozott civil együttműködés több mint 16 ezer szervezetet fog össze.

A Spring Alliance keretei között már korábban elkészültek azok a javaslatok, melyeket most eljutattak Barroso elnök úrhoz. A Bizottság feje a konferencián ígéretet tett rá, hogy figyelembe is veszi majd ezeket az európai politika alakításában.

- Mivel utalt José Manuel Barroso arra, hogy a jövőben jobban fog adni a civilek véleményére?

Nem beszélt a biztosítékokról, egyszerűen deklarálta ezt a szándékát. Beszélt azonban arról, hogy érzékeli az Európai Unió és az emberek között kialakult nagy távolságot, amin ő a jövőben csökkenteni szeretne. Mivel ez a civil szervezetek közreműködésével történhet, Barroso elnök úr egyértelműen kijelentette, hogy a szorosabb együttműködésre számít. De jól jelezte ezt a konferencia magas szintje is, hiszen Barroso elnök úr mellett Stavros Dimas, környezetvédelmi biztos úr is jelen volt.

Barroso elnök úr részletesen reagált a civil javaslatokra, melyekben meghatározták, milyen prioritásokat szeretnének látni az Európai Bizottság következő öt éves ciklusa alatt.

- Szili Katalin, az országgyűlés nemrég lemondott elnöke az NFFT sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Bizottságban helyet kellene kapnia egy olyan portfoliónak, amely felkarolja a fenntarthatóság új koncepcióját. Ön lát arra esélyt, hogy a most felálló Európai Bizottságban valaki az Ön által megfogalmazott paradigmaváltást saját ügyének érezze?

Az elnök asszony arra kívánt emlékeztetni, hogy 79 millió szegény él az Európai Unióban, amelyből minden ötödik gyermek. Ezek a megdöbbentő számok meggyőzően mutatják, hogy sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni a fenntartható fejlődés kérdéskörének.

Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a biztosoknak –akármilyen összetételben is jön létre az Európai Bizottság- együtt kell működniük ezeknek a problémáknak a kezelésében, mert önmagában csak a szegénységet, vagy csak a környezetvédelmi problémákat nem lehet megoldani. Összetetten, a portfoliók mentén együttműködve kell megoldást találni.

- Annak ismeretében, hogy Barroso elnök úr nem értett egyet a versenyképesség Önök által közvetített új felfogásával, nem gondolja, hogy az általa vezetett Európai Bizottság nem indul el a kívánt úton, hanem egy helyben topog majd?

Egyelőre nagy rugalmasságot érezhetünk Barroso elnök úr részéről. Biztosított minket arról, hogy mélységében kíván foglalkozni a válságból kivezető utat megmutató új, integrált szemlélettel.

Úgy vélem, hogy a Bizottság a jövőben oda fog figyelni a civil javaslatokra, és az is lehetséges, hogy Barroso elnök úr meggondolja magát, ha látja, hogy az általa elképzelt neoliberális gazdaságpolitikai koncepció nem vezet eredményre.

- Mit várhatunk Magyarországon az NFFT kezdeményezéseinek eredményeképpen?

Az NFFT célja, Magyarország fenntárható fejlődésének elősegítése, és ennek érdekében a fenntartható fejlődés kérdéskörének napirenden tartása.

A magyar társadalom egyelőre nagyon keveset tud erről a kérdéskörről. Kezdeti lépésként az a fontos, hogy az emberek megismerjék a fenntartható fejlődés fogalmának a tartalmát, megismerjék azokat az okokat, amelyek miatt a környezeti, gazdasági, társadalmi problémák keletkeztek. Be kell mutatnunk továbbá azt is, hogy az eddig született megoldási javaslatok, miért nem vezettek eredményre. Reméljük, hogy a most bemutatott „Jövőkereső” című jelentés mérföldkő lesz e feladatunk teljesítésében!

forrás: euractiv.hu

Cím: Országgyűlés Irodaháza 1358 Budapest Széchenyi rakpart 19.
Tel.: +36 1 441-6178, Fax: +36 1 441-6179, e-mail: nfft[kukac]parlament[pont]hu