Franciaországban mégsem lesz szénadó

A regionális választásokon a kormánypártra mért vereség nyomán Nicolas Sarkozy államfő ma bejelentette, hogy a kormányzat "elhalasztja" az szénadó bevezetését, amelyet elsősorban a jobboldal vitatott.
A üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó erőfeszítések részeként a köznyelvben egyszerűen csak szénadónak nevezett környezetvédelmi adóintézkedések július 1-jén léptek volna hatályba Franciaországban. A szénadót Sarkozy a mandátuma kezdetén meghirdetett "zöld forradalom" egyik legfőbb intézkedésének szánta.

A választási vereséget követő első megszólalásában az államfő azonban a szénadó bevezetése előfeltételeként jelölte meg egy hasonló jellegű adó elfogadását uniós szinten, mert annak hiányában véleménye szerint egy belföldi szénadó hátrányos helyzetbe hozná a francia vállalkozókat.
"Megerősítettem, hogy egyértelműen a környezetvédelmi adórendszert támogatjuk. De a belföldi szénadó bevezetését egy olyan, Európa határain belül érvényes adótól teszem függővé, amely megvédi az agrárszektorunkat és az iparunkat a tisztességtelen konkurenciával szemben, amely arcátlanul folytatja a környezetszennyezést" - mondta beszédében a francia elnök.

Jean-Louis Borloo környezetvédelmi csúcsminiszter szerint a szénadó olyan nagy jelentőségű lesz, hogy nem számít, hogy a következő, 2012-es elnökválasztás előtt pontosan mikor vezeti be Franciaország. Államtitkára, Chantal Jouanno azonban az elnöki döntés miatt reménytelenségének adott hangot, és arra emlékeztetett, hogy mandátuma elején Sarkozy ezt "a nagy reformot" a gyarmatosítás végéhez és a halálbüntetés eltörléséhez hasonlította. "Attól tartok, hogy az ökoszkepticizmus kerekedik felül. Nem értek egyet ezzel a döntéssel" - jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: "lehetséges lett volna, hogy Franciaország megcsinálja Európa előtt. Eredetileg úgy képzeltük el, ahogy már más országok, mint például Svédország is megcsinálta".

Az ellenzéki szocialisták és a Zöldek is csalódottságukat fogalmazták meg. Szerintük a bejelentés egyszerűen azt jelenti, hogy a kormány elvetette a tervezetet, és véget ért a zöld forradalom Franciaországban. Az államfő személyes kérésére a javaslatot előkészítő egykori szocialista miniszterelnök, Michel Rocard szerint Sarkozy a választási vereség miatt hátrált meg, és "dühében döntött", ugyanis a környezetvédelem nem hozott elég szavazót a jobboldalnak.

Hírmagyarázók szerint a belpolitikai okok helyett Párizs egyszerűen Brüsszelre próbálja hárítani a felelősséget a szénadó visszavonása miatt. Franciaország Svédország mellett Dániához vagy Finnországhoz hasonlóan minden probléma nélkül be tudta volna vezeti egyedül is a szénadót. Uniós szinten azonban a konszenzus hiánya miatt jelenleg elképzelhetetlennek tűnik egyik ilyen adó bevezetése.

A francia kormány eredeti javaslatát az Alkotmánytanács decemberben egyébként alkotmányellenesnek találta, mert túl sok felmentést biztosított a nagy szennyezőknek. A kormány az év elején újabb tervezetet terjesztett be, ez lépett volna hatályba július 1-jén. A svéd modell alapján kidolgozott francia szénadó célja az lett volna, hogy a kevésbé szennyező energiák fogyasztására ösztönözze a lakosságot, elsősorban a kőolaj, a gáz és a szén megadóztatásával. A benzin például automatikusan négy eurócenttel emelkedett volna, ha bevezetik a szénadót.

forrás: greenfo.hu/MTI
Cím: Országgyűlés Irodaháza 1358 Budapest Széchenyi rakpart 19.
Tel.: +36 1 441-6178, Fax: +36 1 441-6179, e-mail: nfft[kukac]parlament[pont]hu