Új könyv a fenntartható fejlődésről: Az erőszak kultúrája

Az NFFT által is kezdeményezett kötetet Kóródi Mária szerkesztette, melyet Pécsett mutattak be a nagyközönségnek. Róna Péter közgazdász professzor és Németh Tamás, az MTA főtitkára méltatta a művet. Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács elnöke és Vida Gábor a Tanács tagja, biológus-genetikus, szerzőként vett részt a bemutatón.
"Szellemi bátorsággal megírt könyv, amely olyan témákat feszeget, melyhez mások eddig soha nem nyúltak, izgalmas értékes mű" - összegezte Róna Péter a kötet értékeit. Környezetünk nagy bajban van, kevés időnk maradt az ökológiai katasztrófa elkerülésére. Pontosan tudjuk mi a baj, azt is tudjuk mit kellene tennünk, ám mégsem tesszük. Miért? Talán emberi tulajdonságaink akadályoznak meg minket ebben. A lustaság és az önzés. Az emberiség mindent alárendel a gazdasági fejlődésnek, de eközben súlyos károkat okoz a környezetében. A közgazdászok felelősek ebben a folyamatban, hiszen elméleteik kizárólag a fenntartható fejlődés irányába hatnak. Nincs rendszerszemlélet, az összefüggések helyett egyes elemeket vizsgálunk és így soha nem leszünk képesek megállítani a káros folyamatokat. A könyv pesszimista, de igazán  nincs okunk optimizmusra ezen a területen.

Szili Katalin, az egyik tanulmány szerzője elmondta, hogy a közelgő környezeti katasztrófa felismerése arra jó, hogy a megoldást elkezdjük keresni. Nem csak a Föld Napján kell ezzel foglalkozni, a társadalmi, gazdasági, ökológiai rendszerek csak összefüggésükben vizsgálhatók. Ma a világban például nőnek a társadalmi különbségek az emberek között. A Föld három leggazdagabb emberének a vagyona akkora, mint a világ legszegényebb 48 államának összesen. Az első száz leggazdagabb embernek az éves jövedelme meghaladja a Föld egy milliárd lakosának vagyonát. Szili szerint a könyv feszegeti a megoldás határait, ezért érdekes és közérdeklődésre számot tartó.

A kötet másik szerzője Vida Gábor úgy véli, hogy elhibázottak a közgazdasági teóriák. A gazdasági növekedés lehetőségét ugyanis végtelennek tekintik. A növekedés orientált gazdaságok képtelenek ezt az ellentmondást kezelni. Egyes elméletek szerint a fosszilis energiaforrások visszaszorulásával az emberiség - amely lassan túljut fejlődése csúcsán - lassan elkezd hanyatlani. Ősi állapotok felé kezd el haladni társadalma és gazdasága egyaránt. Vajon ez bekövetkezhet? ha a megújuló energiaforrások kutatása terén elért eredményekre tekintünk, akkor sajnos egyet kell érteni azzal, hogy ez a lehetősége reális.

A kötet szerkesztője Kóródi Mária lapunk kérdésére elmondta, hogy  politikai pályafutása után egyetemen tanított fenntartható fejlődést. Úgy gondolta, hogy egy összegző életrajz megírásához még "nem elég öreg", ekkor érkezett a felkérés egy olyan mű megszerkesztésére, amelyhez maga is nagy kedvet és elhivatottságot érzett. Azért vállalta Szili Katalin és az NFFT felkérését, mert fontosnak tartotta, hogy a könyv gondolatai eljussanak az emberekhez. Kóródi szerint a nyugati civilizáció alapvető életmódjával és értékválasztásával van baj. A tudomány és a technika vívmányainak birtokában azt hiszik, hogy mindenre képes válaszokat adni. Eközben a elvesznek a részletekben és nem képesek az összefüggéseket felfedezni. A most kiadott kötet "Az erőszak kultúrája" egy új szemlélettel kívánja megajándékozni az olvasót. Tehát kellő nyitottsággal adja át mindenki az olvasás élményének magát!

forrás: www.pecsinapilap.hu
Cím: Országgyűlés Irodaháza 1358 Budapest Széchenyi rakpart 19.
Tel.: +36 1 441-6178, Fax: +36 1 441-6179, e-mail: nfft[kukac]parlament[pont]hu