Nemzetközi kapcsolatok


A Tanács második ülésén elfogadta a "Tájékoztató a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos nemzetközi folyamatokról, javaslat a NFFT nemzetközi együttműködésének kezdeti irányaira" című dokumentumot, mely alapján két európai szervezet munkájába is bekapcsolódtunk.

Európai Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődési Tanácsok Hálózata
European Environment and Sustainable Development Advisory Councils
EEAC




Az EEAC az Európa szerte, döntően a kormányok által felállított tudományos alapokon működő tanácsok együttműködési fóruma/hálózata, melyek a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődés célkitűzéseit hivatottak támogatni. A tanácsadó (szakértő) tanácsok közötti együttműködés 1993-ban kezdődött és mára már több mint 30 tanács a tagja,  körülbelül 400 meghatározó szakemberrel képviselve a tudományt, a különböző érdekképviseleti szervezeteket, köztük a civil szférát.

Az EEAC alapelve szerint mindenki számára világossá kell válnia, hogy a jelenlegi termelési és fogyasztási szokások, a kereskedelem rendszere és a folytonos gazdasági növekedésre való törekvés az oka a természeti erőforrások fenntarthatatlan használatának. Az emberiség előtt álló globális kihívás a fejlődés egy új, fenntartható irányba történő elmozdítása. Egy ilyen új koncepciónak figyelembe kell vennie a gazdasági igényeket és a szociális törekvéseket, de egyúttal tiszteletben kell tartania az érzékeny és egyedülálló természetes környezetet is.

Az EEAC céljai:
  • az egyes tanácsok segítése, hogy regionálisan és nemzeti szinten is megfelelő tanácsokkal, javaslatokkal forduljanak a kormányaikhoz,
  • a közös tevékenységekhez megfelelő háttér biztosítása,
  • a tapasztalatok megosztása a tagországokban,
  • a várható európai stratégiák megfelelő előkészítésének elősegítése és amennyiben szükséges az együttműködés erősítése.
EEAC nyilatkozata: Fenntartható Európa - A megvalósítható, hosszú távon fenntartható fejlődési stratégiákért - magyarul (pdf)
EEAC Statement: Sustaining Europe for a long way ahead, making long-term sustainable development policies work - angolul (pdf)

EEAC honlapja:
http://www.eeac-net.org/



Európai Fenntartható Fejlődési Hálózat
European Sustainable Development Network
ESDN




Az ESDN köztisztviselők és szakértők informális hálózata, mely 2002-ben alakult, mikor nemzeti fenntartható fejlődéssel foglalkozó szakemberek egy munkacsoport találkozón vettek részt Hollandiában, hogy kicseréljék tapasztalataikat. Azóta ezek a találkozók évente megrendezésre kerülnek.

ESDN honlapja:
http://www.sd-network.eu/

Cím: 1055 Budapest Kossuth tér 1-3. Postacím: 1357 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.
Tel.: +36 1 441-4352, Fax: +36 1 441-4411, e-mail: nfft[kukac]parlament[pont]hu