Elfogadta a Tanács az új fenntarthatósági keretstratégia tervezetét

Jóváhagyta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia tervezetét, és az Országgyűlés elé terjesztését javasolta 2012. május 16-i ülésén az NFFT. A 2012-2024-es időszakra szóló dokumentum a fenntarthatóság felé való átmenet céljait és teendőit foglalja össze.
Magyarország első fenntartható fejlődési stratégiáját 2007-ben a Kormány alkotta meg és fogadta el. Ezzel szinte egy időben alakult meg a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, s 2009-ben az Országgyűlés úgy döntött, hogy az NFFT legyen a következő fenntarthatósági stratégia megtervezésének, elkészítésének felelőse. A május 16-i tanácsülés döntése (16 igen szavazattal és 6 tartózkodással, ellenszavazat nem volt) tehát egy két és fél éves előkészítő munka végére tett pontot. A Keretstratégia elkészítésében több kutatóintézet, egyetemi tanszék működött közre, s három lépcsőben széleskörű társadalmi egyeztetés is folyt. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia hatályba lépéséhez az Országgyűlés döntése szükséges, amire várhatóan szeptemberben kerülhet sor.

A Keretstratégia tervezete letölthető itt.

A Keretstratégia bővített, hosszabb változata, amely részletes helyzetértékeléssel és a fenntarthatósági mutatókkal kapcsolatos kiegészítő részeket, valamint a források megjelölését is tartalmazza, hamarosan szintén megismerhető lesz.

A Keretstratégiát megalapozó háttértanulmányok elolvashatók az NFFT Műhelytanulmányok cím alatt, itt a honlapunkon.

A Keretstratégiáról készített Stratégiai Környezeti Vizsgálat végső jelentése letölthető innen.
Cím: Országgyűlés Irodaháza 1358 Budapest Széchenyi rakpart 19.
Tel.: +36 1 441-6178, Fax: +36 1 441-6179, e-mail: nfft[kukac]parlament[pont]hu