Összeülnek a fiatal klímanagykövetek
A British Council fiatal klímanagykövetei találkoznak Budapesten, hogy megvitassák a klímaproblémákat s egyfajta alternatívát kínálhassanak.
A klímanagykövetek szervezésében valósul meg a fiatal döntéshozók klímavédelmi találkozója Budapesten, március 11-én. A klímanagyköveteket a „ha nem megy felülről, próbáljuk alulról” elv vezérelte. Az eseményen olyan fiatal vezetőket ültetnek le közös asztalhoz az üzleti, a köz- és a civil szférából, akiknek döntéseiben már klímavédelmi szempontok is szerepet játszanak – áll a Shift Kommunikáció szerdai közleményében. Mint írják, a helyszín a 8. kerületi Grund, ahol a lebontásra ítélt romos épületek közösségi terekként kaptak új funkciót.
A klímanagykövetek folyamatosan figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi klímavédelmi történéseket – hívja fel a figyelmet a közlemény, s megjegyzik azt is: a szakemberek „kint jártak a koppenhágai klímacsúcson” is. „Aggasztja őket a világ vezetőinek késlekedése a hatékony döntések meghozatalában. Saját és a jövő generációinak életkörülményeit érzik veszélyben. Úgy gondolják, egyre nagyobb a jelentősége, hogy a jó döntéseket ne csak felülről, kormányzati szintről várjuk, hanem magunk hozzuk meg”.
Az egyedülálló kezdeményezéssel egy olyan esemény szervezése történt meg, „amelyen egy asztal mellett beszélgetnek, érvelnek és vitatkoznak a civilszervezetek, kisvállalkozások, multinacionális cégek, és minisztériumok fiatal, de már döntési jogkörrel rendelkező vezetői”. A Karbon Kerekasztal egyfajta kísérletként alternatívát kínál az egy területre koncentráló, komoly, szigorúan szakmai és az általános, klímaváltozással foglalkozó tömegrendezvények mellett – olvashatjuk a Shift Kommunikáció kommünikéjében.
Egyszerre négy asztalnál folyik majd a véleménycsere a következő témákban: Fenntartható fogyasztás, Fenntartható mobilitás, Energia: napfényes Magyarország, és Épített környezet. A szervezők hisznek abban a közlemény szerint, hogy valódi dialógus alakulhat ki a résztvevők között klímakérdésekben, hogy egymás álláspontjának, véleményének megismerése érték, és csak erre alapozva lehet egy irányba haladni, valódi eredményeket elérni.

forrás: mno.hu