Új hangok és irányok az uniós klímapolitikában
Szentesítették az uniós állam- és kormányfők a Bizottság nemzetközi klímatárgyalási elképzelését, amely kitolná az ENSZ keretei között kötendő új, globális klímaegyezmény céldátumát, miközben kisebb multilaterális fórumokon próbálna egyes részterületeken megállapodni konkrét éghajlatvédelmi intézkedésekről.
Óvatos diplomáciai nyelvezetbe ágyazva az állam- és kormányfők a csütörtök-pénteki csúcstalálkozó zárónyilatkozatában először mondták ki, hogy miközben folytatni kívánják a fejlődő és fejlett országok részvételével zajló éghajlatvédelmi tárgyalásokat az ENSZ keretein belül, a károsanyag-kibocsátás 90 százalékáért felelős mintegy 40-50 országgal kisebb fórumok keretében – mint például a G20 – szeretnének az év végéig dűlőre jutni konkrét lépésekről olyan területeken, mint például az üvegházhatású gázokat megkötő erdőterületek csökkenésének megállítása, egyes szektorokra vonatkozó nemzetközi kibocsátás-csökkentési rendszerek kidolgozása és zöld technológiák fejlesztése.
„Az Európai Tanács továbbra is szilárdan elkötelezett a UNFCCC-folyamat mellett” – szögezi le kezdetben a tanácsi következtetés. Ám rögtön utána nyit a rövid távon konkrét eredményekkel kecsegtető alternatívák felé, kijelentve, hogy „mivel az év végi, kankuni klímakonferenciáig nincs sok idő hátra, az ENSZ-folyamatot hatékonyan egészíthetnék ki és támogathatnák a más keretek között, meghatározott kérdésekről tartott megbeszélések.”
A következtetések így folytatódnak: „Az EU megerősíti a harmadik országok felé tett lépéseket azáltal, hogy valamennyi regionális és kétoldalú megbeszélésen – többek között a csúcstalálkozók szintjén – és a G20-hoz hasonló fórumokon is foglalkozni fog az éghajlatváltozással.”
Komplex erőtér
A tét meglehetősen összetett. Egyfelől az uniós országok többsége hisz az ENSZ IPCC tudományos előrejelzéseiben, miszerint az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási viszonyokat előidéző éghajlat-melegedést 2 C-fok alatt kellene tartani az iparosodás előtti szinthez képest.
Másrészt nagy a karbonpiacok és az Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszerében (EU ETS) résztvevő cégek részéről a tagállamokra nehezedő nyomás, hogy teremtsenek hosszabb távon kiszámítható szabályozói környezetet és piaci mechanizmusokat a befektetők számára.
A nemzetközi emisszió-kereskedelmi szövetség (International Emissions Trading Association – IETA) például márciusban felhívással fordult az uniós döntéshozókhoz, sürgetve az Európai Bizottságot és a tagállamokat a szektorális karbonkereskedelmi mechanizmusok kialakítására. Az IETA szerint a koncepciót – amely abból indul ki, hogy a fejlődő országokban végrehajtott kibocsátás-csökkentési tevékenységeket jóval magasabb szinten (például szektoronként) kellene aggregálni és elszámolni, mint az egyes különálló projektek – az Unió is felkarolta az elmúlt egy év során, a decemberi, koppenhágai klímacsúcs előtt azonban félretették a kérdést, tekintettel a fejlődő országok többségénél tapasztalható fenntartásokra és a karbonpiaci szereplők által megfogalmazott bizonytalanságokra.
„A fejlett országok a karbonpiacok és a privát forrásból finanszírozott klímaberuházások növekedésére számítanak, ugyanakkor láthatóan mindenki egyetért abban, hogy az ENSZ keretében jelenleg működő, alapvetően projekt alapon elszámolt tiszta fejlesztési mechanizmusok nem elég nagyszabásúak a várakozásokhoz képest” – közölte Henry Derwent, az IETA elnöke. „Ugyanakkor a fejlődők világossá tették Koppenhágában, hogy nagyobb közvetlen segítségre számítanak a fejlett országok részéről, ami azonban nem tűnik megvalósíthatónak, hacsak új mechanizmusok bevezetése révén nem adnak lökést a privát beruházásoknak. Az IETA mihamarabb szeretne széles körű egyeztetést indítani a lehetőségekről” – hangsúlyozta Derwent.
Eközben a szegényebb fejlődő országokat tömörítő G77 csoport következetesen azzal érvel, hogy nem az ENSZ keretében zajló tárgyalások hatékonyságával van baj, hanem a fejlett országok vonakodásával azt illetően, hogy nagyobb kibocsátás-csökkentést vállaljanak, továbbá hogy megfelelő pénzügyi támogatással segítsék a szegényebb országokat a klímabarátabb technológiák meghonosításában.
A decemberi klímacsúcs óta – ami új globális megállapodás helyett csak egy gyenge lábakon álló politikai manifesztumot, a Koppenhágai Egyezséget eredményezte – nemzetközi szakértők egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a fejlett országok várhatóan más fórumok után néznek a tárgyalási folyamat felgyorsítására, ahol a nagy kibocsátónak számító gazdagabb fejlődő országokat is szívesen látják, ám ahol nem lenne jelen a szegényebb országok „zűrzavaros” tárgyalási mechanizmust eredményező nagy tömege.
Korábban Jonathan Persing amerikai főtárgyaló és az Egyesült Államok rendkívüli klímamegbízottja, Todd Stern is tett ilyen irányú megállapításokat, amihez most az Unió is csatlakozott a hét végi tanácsi következtetések útján.
„Markánsabb” fellépés
Zárt ajtók mögött az állam- és kormányfők olyan, eddig tabunak számító kérdéseket is feszegettek, mint az, hogy az Unió a jövőben maradjon-e az érték alapú nemzetközi politizálásnál, vagy legyen sokkal inkább tekintettel a saját érdekeire – közölték a BruxInfóval tanácsi források a pénteki ülés végeztével.
Ez a dilemma többek között az Unió egyoldalú kibocsátás-csökkentési vállalásainak mértékével kapcsolatban merült fel, amelyet a tagországok egy csoportja – egyetértve az Európai Bizottsággal – korábban szeretett volna a jelenlegi 20 százalékról 30-ra növelni 2010-ig (1990-es bázison).
Ugyanakkor vannak olyan hangok is – pl. Franciaország részéről –, amelyek azt feszegetik, hogy az Uniónak védővámot kellene kivetnie az EU határain az olyan harmadik országokból érkező árukkal szemben, ahol nincsenek költségnövelő klímavédelmi intézkedések érvényben.
Februári nyilatkozataiban Connie Hedegaard európai klímabiztos többször is kijelentette, hogy szerinte egy ilyen védővám bevezetése nagyon rossz üzenet lenne egy olyan pillanatban, amikor az Unió szeretne új lendületet adni a koppenhágai klímacsúcs óta leült nemzetközi tárgyalási folyamatnak.
A tanácsi következtetések megerősítették a március 15-i környezetvédelmi miniszteri mandátumot, amiben a tagországok megbízták Hedegaardot: készítsen a júniusi csúcsra hatástanulmányt arról, hogy mibe kerülne az Uniónak, ha 30 százalékra emelné kibocsátás-csökkentési vállalását.
Ugyanakkor tanácsi források szerint az állam- és kormányfők előtt megtartott első beszédében Cathy Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt feszegette, hogy az Uniónak végre szembe kellene néznie azzal, hogy az eddigi érték alapú külpolitika nem vezetett a várt eredményekhez, és gazdaságilag jelentős kockázatokat hordoz.
„Ashton beszédében amellett érvelt, hogy az Uniónak sokkal markánsabb és a korábbinál érdekközpontúbb külpolitikát kellene kialakítania, amivel régi tabukat kezdett el feszegetni, és legalábbis a hagyományosan nagyon erősen érték alapú politikát valló északi államok részéről biztosan ellenállásra számíthat” – számoltak be az eseményről tanácsi források.
„Az Európai Tanács továbbra is szilárdan elkötelezett a UNFCCC-folyamat mellett” – szögezi le kezdetben a tanácsi következtetés. Ám rögtön utána nyit a rövid távon konkrét eredményekkel kecsegtető alternatívák felé, kijelentve, hogy „mivel az év végi, kankuni klímakonferenciáig nincs sok idő hátra, az ENSZ-folyamatot hatékonyan egészíthetnék ki és támogathatnák a más keretek között, meghatározott kérdésekről tartott megbeszélések.”
A következtetések így folytatódnak: „Az EU megerősíti a harmadik országok felé tett lépéseket azáltal, hogy valamennyi regionális és kétoldalú megbeszélésen – többek között a csúcstalálkozók szintjén – és a G20-hoz hasonló fórumokon is foglalkozni fog az éghajlatváltozással.”
Komplex erőtér
A tét meglehetősen összetett. Egyfelől az uniós országok többsége hisz az ENSZ IPCC tudományos előrejelzéseiben, miszerint az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási viszonyokat előidéző éghajlat-melegedést 2 C-fok alatt kellene tartani az iparosodás előtti szinthez képest.
Másrészt nagy a karbonpiacok és az Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszerében (EU ETS) résztvevő cégek részéről a tagállamokra nehezedő nyomás, hogy teremtsenek hosszabb távon kiszámítható szabályozói környezetet és piaci mechanizmusokat a befektetők számára.
A nemzetközi emisszió-kereskedelmi szövetség (International Emissions Trading Association – IETA) például márciusban felhívással fordult az uniós döntéshozókhoz, sürgetve az Európai Bizottságot és a tagállamokat a szektorális karbonkereskedelmi mechanizmusok kialakítására. Az IETA szerint a koncepciót – amely abból indul ki, hogy a fejlődő országokban végrehajtott kibocsátás-csökkentési tevékenységeket jóval magasabb szinten (például szektoronként) kellene aggregálni és elszámolni, mint az egyes különálló projektek – az Unió is felkarolta az elmúlt egy év során, a decemberi, koppenhágai klímacsúcs előtt azonban félretették a kérdést, tekintettel a fejlődő országok többségénél tapasztalható fenntartásokra és a karbonpiaci szereplők által megfogalmazott bizonytalanságokra.
„A fejlett országok a karbonpiacok és a privát forrásból finanszírozott klímaberuházások növekedésére számítanak, ugyanakkor láthatóan mindenki egyetért abban, hogy az ENSZ keretében jelenleg működő, alapvetően projekt alapon elszámolt tiszta fejlesztési mechanizmusok nem elég nagyszabásúak a várakozásokhoz képest” – közölte Henry Derwent, az IETA elnöke. „Ugyanakkor a fejlődők világossá tették Koppenhágában, hogy nagyobb közvetlen segítségre számítanak a fejlett országok részéről, ami azonban nem tűnik megvalósíthatónak, hacsak új mechanizmusok bevezetése révén nem adnak lökést a privát beruházásoknak. Az IETA mihamarabb szeretne széles körű egyeztetést indítani a lehetőségekről” – hangsúlyozta Derwent.
Eközben a szegényebb fejlődő országokat tömörítő G77 csoport következetesen azzal érvel, hogy nem az ENSZ keretében zajló tárgyalások hatékonyságával van baj, hanem a fejlett országok vonakodásával azt illetően, hogy nagyobb kibocsátás-csökkentést vállaljanak, továbbá hogy megfelelő pénzügyi támogatással segítsék a szegényebb országokat a klímabarátabb technológiák meghonosításában.
A decemberi klímacsúcs óta – ami új globális megállapodás helyett csak egy gyenge lábakon álló politikai manifesztumot, a Koppenhágai Egyezséget eredményezte – nemzetközi szakértők egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a fejlett országok várhatóan más fórumok után néznek a tárgyalási folyamat felgyorsítására, ahol a nagy kibocsátónak számító gazdagabb fejlődő országokat is szívesen látják, ám ahol nem lenne jelen a szegényebb országok „zűrzavaros” tárgyalási mechanizmust eredményező nagy tömege.
Korábban Jonathan Persing amerikai főtárgyaló és az Egyesült Államok rendkívüli klímamegbízottja, Todd Stern is tett ilyen irányú megállapításokat, amihez most az Unió is csatlakozott a hét végi tanácsi következtetések útján.
„Markánsabb” fellépés
Zárt ajtók mögött az állam- és kormányfők olyan, eddig tabunak számító kérdéseket is feszegettek, mint az, hogy az Unió a jövőben maradjon-e az érték alapú nemzetközi politizálásnál, vagy legyen sokkal inkább tekintettel a saját érdekeire – közölték a BruxInfóval tanácsi források a pénteki ülés végeztével.
Ez a dilemma többek között az Unió egyoldalú kibocsátás-csökkentési vállalásainak mértékével kapcsolatban merült fel, amelyet a tagországok egy csoportja – egyetértve az Európai Bizottsággal – korábban szeretett volna a jelenlegi 20 százalékról 30-ra növelni 2010-ig (1990-es bázison).
Ugyanakkor vannak olyan hangok is – pl. Franciaország részéről –, amelyek azt feszegetik, hogy az Uniónak védővámot kellene kivetnie az EU határain az olyan harmadik országokból érkező árukkal szemben, ahol nincsenek költségnövelő klímavédelmi intézkedések érvényben.
Februári nyilatkozataiban Connie Hedegaard európai klímabiztos többször is kijelentette, hogy szerinte egy ilyen védővám bevezetése nagyon rossz üzenet lenne egy olyan pillanatban, amikor az Unió szeretne új lendületet adni a koppenhágai klímacsúcs óta leült nemzetközi tárgyalási folyamatnak.
A tanácsi következtetések megerősítették a március 15-i környezetvédelmi miniszteri mandátumot, amiben a tagországok megbízták Hedegaardot: készítsen a júniusi csúcsra hatástanulmányt arról, hogy mibe kerülne az Uniónak, ha 30 százalékra emelné kibocsátás-csökkentési vállalását.
Ugyanakkor tanácsi források szerint az állam- és kormányfők előtt megtartott első beszédében Cathy Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt feszegette, hogy az Uniónak végre szembe kellene néznie azzal, hogy az eddigi érték alapú külpolitika nem vezetett a várt eredményekhez, és gazdaságilag jelentős kockázatokat hordoz.
„Ashton beszédében amellett érvelt, hogy az Uniónak sokkal markánsabb és a korábbinál érdekközpontúbb külpolitikát kellene kialakítania, amivel régi tabukat kezdett el feszegetni, és legalábbis a hagyományosan nagyon erősen érték alapú politikát valló északi államok részéről biztosan ellenállásra számíthat” – számoltak be az eseményről tanácsi források.
