Bevezetés

Az Országgyűlés Hivatala az Országgyűlés szervezeti működtetési, ügyviteli és döntés-előkészítési feladatait látja el. Segíti az Országgyűlés, a tisztségviselők, a bizottságok és meghatározott feladatkörökben a képviselők munkáját. Emellett az öt párt képviselőcsoportja a képviselőik számához igazodó létszámú frakcióhivatalt is működtet. Az Országgyűlésről szóló törvény lehetővé teszi továbbá hogy a képviselők tevékenységét az Országgyűlés Hivatala által finanszírozott személyek segítsék. Az Országgyűlés tisztségviselői, a bizottságok és a frakciók szakértőket is foglalkoztathatnak.

A rendszerváltozás előtt az Országgyűlés Irodája jórészt csak a pénzügyi-technikai működtetést ellátó hivatali szervezet volt. Nem volt igény arra, hogy jól képzett szakemberek segítsék az Országgyűlés munkáját, mivel a parlament politikailag súlytalan volt és nagyon ritkán ülésezett. 1990 óta fokozatosan alakult ki az a létszámában bővülő, szakmailag is felkészült apparátus, amely segíti az Országgyűlés működését, és a törvényalkotás támogatásában is képes eleget tenni az új és növekvő feladatoknak.

A Hivatal fontosabb teendőit az Országgyűlésről szóló törvény XII. fejezete, részletesebben feladatait a határozati házszabályi rendelkezések határozzák meg. A Hivatalt az Országgyűlés elnöke irányítja, megállapítja a Szervezeti és Működési Szabályzatát, kinevezi és felmenti vezetőit. Az Országgyűlés Hivatalát 2013. január 1-től főigazgató vezeti. Helyettesei a törvényhozási, valamint a gazdasági és működtetési főigazgató-helyettes. Az Országgyűlés Hivatala, az Országgyűlés munkaszervezete, amely különböző szervezeti egységekre tagozódik. A új Szervezeti és Működési Szabályzat a következő szervezeti egységeket nevesíti: Elnöki Titkárság, Törvényhozási Igazgatóság, Gazdasági és Működtetési Igazgatóság, Külügyi Igazgatóság, Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság és a Sajtóiroda.

A T. Házban a legkülönbözőbb szakemberek dolgoznak együtt. Az Országgyűlés törvényalkotó munkáját, a plenáris és bizottsági üléseit jogászok, igazgatásszervezők, közgazdászok készítik elő és szervezik meg. A külügyekkel, társadalmi kapcsolatokkal, továbbá a parlamenti sajtótevékenységgel az adott terület szakértői foglalkoznak: nemzetközi és európai uniós ügyekben járatos külügyes és protokollszakemberek, rendezvényszervezők, sajtószakemberek. A Hivatal munkatársai között találhatók az egyedi értékeket hordozó Országház épületével, annak fenntartásával, felújításával és az Országgyűlés működtetésével kapcsolatos teendőket szervező-koordináló építészmérnökök, pénzügyi szakemberek, informatikusok, de dolgoznak itt a régi mesterek fogásait is jól ismerő asztalosok, kárpitosok, bádogosok. A Hivatal munkatársai a világbajnokságokon rendszeresen első díjakat szerző parlamenti gyorsírók is. A Hivatalhoz tartoznak továbbá a tekintélyes múlttal rendelkező Országgyűlési Könyvtár munkatársai. A legtöbben a parlamenti idegenvezetőkkel találkoznak, hiszen az Országház Magyarország leglátogatottabb épülete.