Hírek

Ismét megrendezésre kerül az Európai Fenntarthatósági Hét!

Az európai országok egy részében (pl. Franciaország, Németország) nemzeti szinten már komoly hagyományokkal bíró Fenntarthatósági Hét 2015-ben vált egy olyan egész Európát érintő kezdeményezéssé (European Sustainable Development Week), mely célja minél több fenntarthatósággal kapcsolatos szervezet, tevékenység, kezdeményezés bemutatása a széles közvéleménynek, így az emberek nem csak száraz tudományos tényeken keresztül szembesülnek fenntarthatósági kérdésekkel, hanem közösségükön keresztül maguk is részesei lesznek.


December 7.-én, a Parlament Delegációs termében tartotta ünnepi ülését a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, melynek témája: "A fenntarthatóság mint az élhető társadalom és a versenyképesség alapja" volt.

Az ülést az NFFT társelnöke, Náray-Szabó Gábor vezette, köszöntőt mondott Kövér László, az NFFT elnöke, aki kihangsúlyozta, hogy a Tanács létrehozása, és azt követő működése parlamenti ciklusokon átívelő, a hagyományos kormánypárti-ellenzéki kettősségen felülemelkedő egyetértés alapján jött létre és maradt meg. A házelnök kiemelte: a fenntarthatóság a nemzet és nem mellékesen az egész emberiség sorsát hosszú távon, alapvetően meghatározó kérdés, amelynek jelentősége megnőtt az elmúlt évtizedekben.

2018. november 16.-án megválasztották az Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács civil szervezetek által delegált tagjait. A választás előtt egy hónapos regisztrációs időszak állt a hazai civil szervezetek részére, hogy képviselőiket hivatalosan delegálhassák a választásra.

A civil szervezetek három szekcióban indulhattak: oktatási és kulturális civil szervezetek, szociális ügyekkel illetve egészségüggyel foglalkozó civil szervezetek, valamint réteg- és korosztályi civil szervezetek.


Meghívó
a Tanács Civil Delegált Választására

2018. november 16. (péntek) 9.30-15.00,

Parlament, Felsőházi ülésterem

 
  1. [8:45-9.30] Regisztráció a  Felsőházi ülésterem előtt

Érkezéses kávészünet a Dunai-folyosón

 

  1. [9.30-10.00] dr. Bartus Gábor, az NFFT titkára tart nyitóbeszédet a résztvevőknek a Felsőházi ülésteremben

Köszönjük a jelentkezést az Civil Választásra!

A Civil Választás pontos időpontja és helyszíne: 2018. november 16. (péntek) 9 óra, Parlament, Felsőházi ülésterem.


EHJ!



sdg wellbeing


hirek videó