Eddigi legfontosabb eredmények

A KMKF munkájának eddigi fontosabb eredményei:

  • 2007-ben a KMKF elemzést készített azzal kapcsolatban, hogy Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Románia európai uniós csatlakozása gyökeresen megváltoztatta a magyar kisebbség helyzetét. A dokumentum konkretizálja a magyar külpolitikának azt a célkitűzését, hogy a magyar kisebbségek jogainak érvényesítését az európai integráció keretei között kell megoldani. A dokumentum címe: A magyar-magyar együttműködés és a magyar nemzeti érdekérvényesítés perspektívái a magyar nemzet nagy részének európai uniós csatlakozása után. „Munkacímén" Nemzeti Együttműködési Stratégiaként is szokták emlegetni.
  • Magyarországnak, Szlovákiának és Szlovéniának a schengeni övezethez történt csatlakozásával (illetve Románia várható csatlakozásával) összefüggésben a KMKF 2008. szeptember 12-én szakpolitikai koncepciót fogadott el a határ menti régiók közlekedésfejlesztéséről. A szakmai anyagban a fejlesztési szükségletek elemzése alapján javaslatok fogalmazódnak meg arra, hogy Magyarország és a szomszédos országok illetékes hatóságai – felhasználva az európai uniós forrásokat – közös regionális fejlesztéseket hajtsanak végre az Európai Unió négy alapvető szabadsága (a személyek, az áru, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása) kiteljesedésének érdekében.
  • A KMKF szakmai közreműködésével egy ötpárti alapítvány (Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért) keretében 2009 szeptemberében állandó iroda nyílt Brüsszelben, amelynek célja tájékoztatás nyújtása az Európai Unió intézményeinek a magyar közösségek által képviselt értékekről, törekvéseikről és érdekeikről.
  • A KMKF 2009 évi plenáris ülése újabb szakpolitikai koncepciókat fogadott el. Ezek között található a hosszú távú közlekedésfejlesztési vízió, a magyar közösségek gazdaságfejlesztési és mezőgazdaság-fejlesztési, valamint nemzetközi téren történő együttműködési lehetőségeinek áttekintése. A testület állást foglalt a kisebbségi nyelvhasználat és az oktatási minimum-követelmények kérdésében is.
  • A KMKF nyilatkozataiban fellépett a diszkriminatív szlovák nyelvtörvénnyel szemben.
  • A KMKF Állandó bizottsága 2010. március 4-i ülésén a nemzeti együttműködési stratégia és jövőkép, a határon átívelő kulturális nemzet és a Kárpát-medencei gazdasági tér témakörben vitatott meg és fogadott el dokumentumokat.
  • A KMKF 2011. március 11-i plenáris ülésén a tagok egyetértettek az új munkacsoportok létrehozásáról, melyek alakuló üléseire 2011 őszén került sor, továbbá üdvözölték az új Alaptörvény tervezetében megjelenő, az egységes magyar nemzet eszméjét és Magyarországnak a magyar nemzeti közösségek iránt viselt felelősségét kifejező szándékot.
  • A 2011. december 2-i plenáris ülés napirendjén a választójogi törvény szerepelt. A határon túli magyar pártok és szervezetek a törvénytervezethez kapcsolódó módosító javaslataikat fejtették ki, melyeket ezután a Nemzeti összetartozás bizottsága összesített és az egységes javaslatot az Országgyűlés elé terjesztette.
  • A 2013. február 15-i plenáris munkaülésen a résztevők megvitatták a 2012-es Kárpát-medencei választási év eredményeit, az abból következő helyzetet. Emellett minden régióra kitérő állásfoglalást fogadtak el.
  • Az Állandó Bizottság 2013. május 14-i ülésén a választási eljárásról szóló törvény készülő végrehajtási rendeletét vitatták meg.
  • A 2013. december 6-i plenáris ülésének napirendjén az Országgyűlés 2013. évi nemzetpolitikai tevékenységének áttekintése mellett a 2014. évi országgyűlési választásokra való felkészülés szerepelt.