Hírek

A fenntartható fejlődés felé való átmenet nemzeti koncepcióját jelentő Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát (NFFS) 2013. március 25.-én fogadta el az Országgyűlés.

Az NFFS célja, hogy politikai-szakpolitikai cél- eszköz-rendszerével hosszútávon segítse a négy nemzeti erőforrás (emberi, társadalmi, környezeti és gazdasági) fenntartható pályára állítását.

A megvalósulási folyamat nyomon követéseként kétévente előrehaladási jelentés készül: mely területen, milyen irányú változás történt a fenntarthatósági célok megvalósulása érdekében. Az első előrehaladási jelentés vizsgált időtávja a Keretstratégia 2013. márciusi elfogadásától 2014. december 31-ig tart.


A tavalyi év sikerei után 2016-ban is megrendezésre kerül az Európai Fenntarthatósági Hét (European Sustainable Development Week). A 2016 május 30. és június 5. közötti eseményhez ismét csatlakozott Magyarország, a rendezvények koordinálását pedig az NFFT Titkársága végzi. Az Európai Fenntarthatósági Hét célja egy olyan közös platform kialakítása Európa szerte, ahol civil szerveztek, önkormányzatok, kulturális intézmények, kutatóintézetek és egészen kis közösségek is megmutathatják, ők hogyan járulnak hozzá a fenntartható fejlődéshez. (http://www.esdw.eu/about-us/).

Az év végén a kormány 312,5 milliárd forintnyi forrásról hozott határozatot, amely a célja a Balaton átfogó fejlesztése. Ebből 288 milliárd forintot a 2014-2020-as uniós ciklus terhére kíván elkölteni a kormány. A forrásszerkezet eloszlása jellemezően 15-85%, így akár 245 milliárd uniós pénzből fejlődhet a magyar tenger. A 2015. év utolsó NFFT ülés vendége volt Dr. Molnár Gábor, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, aki a Balaton Kiemelt Térség fejlesztési céljairól és lehetőségeiről tájékoztatta a résztvevőket.


Ez évi utolsó plenáris ülését tartja 2015. december 3-án a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács.

Az ülésen Báldi András (MTA ÖK főigazgató és volt IPBES MEP tag) és Pataki György (BCE és IPBES MEP tag) nyújt majd tájékoztatást a biodiverzitás-csökkenéssel és az ökoszisztéma-szolgáltatások elvesztésével szembeni nemzetközi és hazai intézkedések szükségességéről, valamint beszámolnak az ENSZ IPBES (Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services) folyamatáról.


2015. október 2-án ez évi harmadik plenáris ülését tartja a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács.

Az ülésen a tanácstagok megvitatják a 2013-ban megújított Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia (NFFS) megvalósulásának állását, az ezt vizsgáló első előrehaladási jelentés tervezetét. Előrehaladási jelentést kétévente kell készíteni, a mostani a 2013-2014-es időszak fejleményeit mutatja be. A jelentés indikátorok és szakértői értékelés segítségével írja le, hogy nemzeti erőforrásaink mennyisége, minősége milyen irányban változott, a magyar társadalom mennyire haladt előre az NFFS-ben meghatározott fenntarthatósági átmenetben.

 


EHJ!



sdg wellbeing


hirek videó